Szent Korona Rádió Official
3.58K subscribers
11.6K photos
6.3K videos
6 files
15.2K links
Download Telegram
😱 Vezényeljük el Magyar Péter kedvéért a rendőröket az épületek őrzéséről, majd inkább katonákkal helyettesítsük őket 🤡

Katonákkal közösen látja el kiemelten fontos állami épületek védelmét a rendőrség – közölte a Belügyminisztérium a 24.hu-val. Az objektumok őrzése továbbra is a Készenléti Rendőrség feladatköréhez tartozik, a jövőben viszont a Magyar Honvédséggel együtt látják el ezt a feladatot.

A Pósfai Gábor vezette tárca azt írta válaszul a lap kérdésére, hogy a jelenleg objektumvédelmi feladatokat ellátó rendőrök a továbbiakban őr- és kísérőőri szolgálatot látnak el, az onnan felszabaduló emberek pedig a közterületi állományt erősítik majd.

Májusi hivatalba lépése után a miniszterelnök személyi védelmét a Készenléti Rendőrség vette át, de a Terrorelhárítási Központ továbbra is közreműködött ebben a feladatban. A TEK átalakítása után, október 1-től átszervezett formában veszi át Magyar Péter védelmét.

Mint ismeretes, korábban Magyar Péter kijelentette, hogy teljesen feleslegesen vannak az állami intézményeknél rendőrök. Ígéretet is tett arra, hogy az utcára vezénylik őket... A fenti hír fényében mégsem felesleges az egyenruhás szolgálat a közintézményeknél.
🤮13🔥2🤬1
Vona Gábor is szerepelni fog a Retek Klub Árulók című játékában. Mi tagadás, testhezálló műsor.🤮
🤮36🤣13👏4👍2💯2
👍152🙏2
🇭🇺A Mi Hazánk jelöltjét is a Médiatanács tagjává választotta az Országgyűlés ‼️

A Médiatanács elnöke pedig Polyák Gábor lett, akinek a személye körül komoly aggályok merülnek fel.

🗳Kedden megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé az Országgyűlés. A parlament megválasztotta a testület négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagját, ugyanakkor elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit – adta hírül az MTI.

A Médiatanács tagjává választották a Tisza Párt által jelölt Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet és Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, valamint a Mi Hazánk jelöltjét, Tóth Máté energiajogászt.

♾️A Tisza a Médiatanács élére javasolta és meg is választotta Polyák Gábor médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót.
🗣Polyák Gábor a következőket mondta önmagáról:
"Pressman pénzosztó embere vagyok. Ez igaz."



🇭🇺Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke közösségi oldalán így fogalmazott Polyák Gáborról:
A kormánypártnak ismét valami "fatális véletlen" folytán egy olyan embert sikerült találnia egy rendkívül fontos posztra, aki ugyanazokat a külföldi pénzügyi csoportokat képviseli, mint általában a többi jelöltjük is. (...)

2022-ben a Márki-Zay Péter vezette balliberális-globalista összefogás sajtópolitikai kabinetvezetője volt, és részt vett a választási médiaprogram kidolgozásában. A Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként közreműködött a demokratapárti, Pressman-féle amerikai nagykövetség által kiírt sajtótámogatások elosztásában.


A Magyar Jelen pedig újabb zűrös ügyre hívta fel a figyelmet a Médiatanács újonnan megválasztott elnökével kapcsolatban: egy blogbejegyzés állítása szerint Polyák úgy járt el egy alapítvány „megbízott elnökeként”, hogy jogos felhatalmazással nem rendelkezett. Az érintett tagadja a vádat.

ℹ️Toroczkai László, Magyar Jelen
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
👍13😱2
🇱🇹 LITVÁNIA AZONNAL HARCBA SZÁLLNA EGY OROSZ TÁMADÁS ESETÉN❗️

Litvánia evakuációs terveket dolgozott ki egy esetleges Oroszország 🇷🇺 felől érkező támadás esetére, de Mindaugas Sinkevičius miniszterelnök szerint az ország semmiképp nem adná meg magát.
„Vissza fogunk vágni, harcba szállunk”

– jelentette ki a BBC-nek. A hatóságok több forgatókönyvre készülnek, köztük arra is, hogyan lehetne szükség esetén az időseket gyorsan kimenekíteni a városokból.

🇫🇲A nyilatkozat egy héttel azután hangzott el, hogy NATO-vadászgépek lelőttek egy Litvánia légterébe berepülő drónt. Eredetét nem sikerült egyértelműen megállapítani, de a litván védelmi miniszter szerint Belarusz irányából érkezett.

☢️A Kreml korábban arra figyelmeztetett, hogy ha nukleáris arzenált telepítenek Litvániába, az ország orosz nukleáris fegyverek célkeresztjébe kerülhet.

🇩🇪Németország eközben mintegy ötezer fős, állandó harckész dandárt telepít Litvániába, amely a tervek szerint 2027-re válik teljesen működőképessé.

ℹ️444
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
😁10🤣91🤯1🗿1
Szent Korona Rádió Official pinned «🎬DOKUMENTUMFILM A 2006-OS RENDŐRTERRORRÓL🚨 🎥Budaházy György elkészítette a 2006-os őszi események 20. évfordulójára a „2006 – A terror napjai” című tízrészes dokumentumfilm-sorozat rendezői mozifilmváltozatát, hogy minél több emberhez eljusson a balliberális…»
🚨🇬🇧ÚJABB TRANSZ KAPOTT BÖRTÖNT PEDOFÍLIÁÉRT ANGLIÁBAN

A dél-gloucestershire-i James „April” Groves-t szeptember 18-án 20 év szabadságvesztésre ítélték, miután júniusban bűnösnek találták egy gyermek behálózásában, sorozatos szexuális bántalmazásában és megerőszakolásában.

⚖️Az áldozat a bíróságnak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „Elvesztettem a gyermekkoromat amiatt, amit velem tettek, és soha nem kapom vissza.”

ℹ️Andy NGO
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🤬13👏2
🚨🇺🇦A LVIVI (LEMBERG) SZÜLÉSZETEN CSAK UKRÁNUL KIABÁLHATNAK A NŐK SZÜLÉS KÖZBEN⁉️

A Lviv Perinatal Center egy tájékoztatójában megtiltotta, hogy a szülő nők oroszul kiabáljanak, és kizárólag az ukrán államnyelv használatát engedélyezik...

A szabály elsősorban az orosz nyelv ellen irányul, de más anyanyelvű – például magyar, bolgár vagy román – nők számára is tiltást jelent.

ℹ️senore_amore
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🤮9🤬4😱2👎1
🐒Ittasan ment dolgozni a közmunkás cigány, majd leszúrta a cigány képviselőt, aki ezt számonkérte rajta🔪🩸

‼️EXKLUZÍV INFORMÁCIÓK POSZTUNKBAN‼️

Meggyilkoltak egy taktakenézi önkormányzati és cigány önkormányzati képviselőt, Szapula Jánost (1. kép), aki a tudomásunkra jutott információk alapján alapvetően a cigányság javát erősítette képviselői tevékenységével: a bűnözői életmód helyett a becsületes munkából való megélést támogatta, és lehetőségei szerint igyekezett szembeszállni a helyi drogosok züllésével.💉

💬A Blikknek egy családtag így nyilatkozott:
Képviselő volt, a polgármester asszony jobb keze és ő adta ki a feladatot a közmunkásoknak is. Az egyikük ma reggel láthatóan rendkívül ittas állapotban érkezett dolgozni és szépen elmondta neki, hogy nem így kellett volna érkeznie. Annál is inkább, mert a munkaügyi központból felügyelők is jöttek volna.
🥃Elmondása szerint a részeg férfi, E. László ezen nagyon felhúzta magát, kivette a zsebéből a kést és hátulról nyakszirten megszúrta Jánost. Úgy tudni, az egyébként hentes végzettségű támadó ezután hazament. A Szerencsi Rendőrkapitányság egyenruhásai – gyors és hatékony intézkedéseik eredményeként – egy órán belül felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit őrizetbe vettek.🚨

➡️Saját információink szerint az elkövető 5 éve költözött Taktakenézre, ahol szüleivel élt. A faluban olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint valakik fizethettek neki, hogy tegye el láb alól Szapula János képviselőt. Bár erre vonatkozó bizonyítékról jelenleg még nem tudunk, a gyanú joggal merül fel, tekintve a képviselő kábítószer-ellenes tevékenységét, amelyet közösségi oldalán is gyakran kifejezett (képernyőmentéseken).
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🤬9😱5🤮3🤣2😡2
MEGBOCSÁTOTT LINDSAY CLANCY FÉRJE 😱

Patrick Clancy megbocsátott feleségének, Lindsay Clancy-nek, aki megölte a saját három gyermekét. A férfi a nyilvánosság előtt bejelentette, hogy megbocsátott a gyilkos nőnek, mondván, ha nem tette volna,
„örökké emésztette volna magát.”

Ha Patrik Clancy a szülés utáni depresszióra hivatkozva eltűri, hogy a felesége megölte a gyermekeiket, akkor ő maga is van annyira beteg lelkű, mint Lindsay.🤮

ℹ️444
Please open Telegram to view this post
VIEW IN TELEGRAM
🤬13🤯41
De a jobboldalt érő folyamatos politikai cenzúrával továbbra sincs semmi probléma, ugye?
🤮10🤬2